Vasvári kiállítási képek

Erdei Éva Galéria – Csepel 

  Megnyitó: 2022 január 26. szerda 17.00

1213 Budapest, Kondor utca 29.  / Telefon: 06-70-947-2062, 622-3270 / e-mail: kvasznay.erdeieva@gmail.com

Újságcikk a 11. oldalon – https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=80250

„…színe sincsen csak FÉNYE  mozzanatlan tánca BÉKE …”

(Szél Ágnes)

Kedves Barátaim! Érdeklődő Olvasók, „Látogatók”! Hölgyeim és Uraim!

Ismét a digitális térbe került át egy kiállítási megnyitó, ismét vannak fenyegető jelek és jelenségek, amelyek az óvatosság jegyében megakasztják a személyes találkozást, jelenlétet. Ám ma már ez nem lehet akadály! Az online lehetőség megteremti annak feltételeit, hogy így, a honlapon mégis csak láthatóvá váljon az a kiállítási kollekció, melynek valóságos bemutatására készültek az alkotók az elmúlt időszakban.

Ám mielőtt e kiállítási kollekcióról írnék, engedjék meg, hogy felidézzek egy közelmúltbeli eseményt, nevezetesen, hogy a Magyar Művészeti Akadémia szervezésében az úgynevezett Makovecz Szalonok rendezvény sorozatában egy felemelő emlékest megrendezésére került sor október 27-én Toldi Miklós és holdudvara címmel. Tudom, hogy Miklós emlékét szépen megidézi e honlap, ám fontosnak tartom itt is jelezni, hogy egy emelkedett beszélgetés keretében ismét megidéztük Miklós személyiségét, életútját, szellemét. A beszélgetést magam vezethettem, s megszólaltathattam Füle Péter ny. fotótárost, aki egyik legbizalmasabb barátja volt Miklósnak, akinek a temetésen elhangzott beszédét ezen a honlapon is olvashatják. Miklóssal kapcsolatos emlékeiről beszélt Borza Teréz alkotóművész, a G12 Egyesület elnöke, akinek – és persze Szamos Ivánnak – köszönhetően az e honlapon elérhető fotók is láthatóvá váltak. Összetett kapcsolatukról hallhattuk Ács Piroska művészettörténészt, aki hosszú évekig volt Miklós felesége. Elérhetővé vált itt az a kiadvány, melynek megjelenését Miklós még megélte. Hallhattuk e könyv szerkesztőjét, tervezőjét és kiadóját, Alapfy László grafikust, fotóművészt, majd Olajos György Munkácsy-díjas grafikusművészt, akivel (és Gaál Józseffel) Miklósnak közös kiállítása is volt, s aki szintén erős, bizalmas kapcsolatban állt vele és megszólalt Mazalin Natália festőművész is.
Mindezt azért is írom le, mert lehet, hogy Miklós erre az Arc Kép kiállításra is beadott volna művet, hiszen az ő általa feldolgozott, jellemzően dokumentum fotók között az arcnak, arcoknak mindig jelentősége volt.

S itt térek rá erre az izgalmas új G12 kiállításra, melynek egy-két általános jellemzőjére hadd hívjam fel a figyelmet. Érdekes körülmény, hogy nem csak a kifejezetten fotográfus tagok adtak be munkát, hanem olyanok is, akik jellemzően más területen alkotnak, vagy más területeken is működnek, de most indokolt a részvételük, mert van mondandójuk. Különös érzékelnünk, hogy vannak újonnan készült képek, s vannak sok évtizedesek, s ehhez kapcsolódóan: vannak fekete-fehérek és színesek. Ezek a körülmények jelképes értelemben igényesen színesítik a kiállítási anyagot. Nagyon a mai világ trendjeit jelzi, hogy természetesen látunk valóságos fotográfiát, s látunk olyant, amely valamiféle számítógépes beavatkozással nyerte el végső formáját, s így a mű több esetben már fotógrafikaként vagy éppen printként áll előttünk. S természetesen van olyan eset, hogy már ismerjük a képet, már láthattuk valahol, s vannak vadonatúj művek. Mindettől, mindezektől válik a kiállítási kollekció összetetté.

Aknay Tibor közismerten több műfajú alkotó, s ezt az irodalmi érzékenységet és kreativitást vélem felfedezni képein, melyek közül a Fekete-fehérben a szójátékon túl látványilag is izgalmasan jelenik meg. Borza Teréz érzékeny szemmel látja bele a tragédiát egy feltépett, háborúban megrongált festménybe, s vállaltan szubjektív elfogultsággal – amely rokonszenves – mutatja be egy nemrég felavatott szobor együttese főfigurájának átszellemült fejportréja fotóját. Hupján Attila képe bonyolultan beállított kompozíció, a legendás leonardói ábrába háttal építi be feltehetően saját figuráját, amely nemcsak nekünk, hanem a figura mögött lévő Műcsarnok épületének is hátra arcot mutat, viszont szemben áll a Hősök terével és a Szépművészeti Múzeummal… Kádár Katalin három képe háromféle megoldás, mely jelzi a művésznő immár megszokottan sokfelé kiterjeszkedő vizuális érdeklődését (s mindezt alátámasztja az éppen most látható új anyagra építkező önálló kiállítása a Szép3-ban). Nagy öröm Kecskeméti Kálmán sok-sok évtizedes portré fotóit újra látni Bálint Endréről és Kemény Henrikről. Ezek is jelzik Kálmán hallatlanul széles és mély érdeklődési körét. Maczkó Erzsébet, aki egyben e kiállítás kurátora egy feszesre hangolt önarcképével van jelen, amely inkább öntestkép, melyen igénybe veszi – ha jól látom – a pixelek némiképp módosító hatását. A képen izgalmas jel, hogy persze: a fotósnál a szem a fontos, de ezúttal a fehéren fénylő kézfejek is nagy jelentőséget kapnak. Igen kreatívak Orient Enikő fotói, melyekben nem is a képek, hanem az azokon látható tárgyak a fontosak. Irónia a javából! Maszkok, mint személyiség kifejező tárgyak. Ráadásul az ember arcától elválva is sokat mondanak…

Szoktam néha csoportos kiállításokon személyes díjakat „adományozni” (vállalva ez esetleges ezzel kapcsolatos ellenérzéseket), s most az egyik ilyen „díjat” Németh Andrea érdemelte ki, aki Szkok Iván szemüvegén keresztül adja vissza számunkra Bráda Tibor dunaújvárosi üvegablak avatásának emelkedettségét. Ez valóban a megragadott pillanat! Nem hiába a fekete fehér grafika művésze Pató Károly, itt is három fekete-fehér képet mutat be. Irónia is feszítettség mellett kitűnő a saját magáról készített expresszív önarcképe. Nekem új oldaláról is bemutatkozik ezzel. „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.” Rainer Péter a Teremtés Könyvéből idéz. Egy olyan arckép jelenik meg fotográfiáján, mely közel áll hozzá…
A második díjam ezúttal Simon Csilláé, aki ugyan régi képeket mutat be, de azok nagyon is emlékezetesek, s jó műveket újra látni lehet, hogy katartikusabb élmény, mint először. Lossonczy Tamás lépcsőházi beállítása messze ívelő, megható, s így vagyunk Gulyás Gyula műtermi portréjával is. Faludy György arcképe pedig az elmúlt évtizedekben szinte ikonikussá vált. A harmadik díjazottam Szamos Iván, aki a homokóra kompozíciójával azt mutatja be, hogy milyen az az eset, amikor a digitális technika nagyon is megemeli egy mű erejét, szimbolikáját, de ez jellemzi párjával közös, lépcsőházi, miliőbe helyezett önportréját is. Szél Ágnes is egy ikonikus képét mutatja be (szép időket idézve), amely mellé szervesen társulnak sorai. Tahin Gyula is egy legendás személyiség portréját állítja ki, melyen Édeske alias Haraszthy István szobrász úgy burkolódzik be a maga által „előállított” füstködébe, hogy az minden másnál jobban jellemzi a kép főhősét. Az ötlet, a gag Tóth József, Füles művészete egyik fő éltető eleme, melynek megmutatására most is képes. Szinte csak ő képes arra, hogy az önéletírást és az önarcképet egy fotográfiába sűrítse, ráadásul úgy, hogy tulajdonképpen az arca mégis csak nem látható… Fejbenjárás című műve pedig kivételes fotó technikai leleményességét, felkészültségét, kreativitását jelzi. Öröm látni, hogy Vida Zsuzsa is jelen van egy szép tondóval! Amely ezúttal nem üveg munka, hanem egy szimbolikus tartalmat is hordozó fénykép.

Ha tehát a kiállítást a G12 Galéria falain most nem is láthatjuk, legyen vigaszunk, hogy a honlapon maszk és szorongás nélkül élvezhetjük ezt a széles tartalmiságú, sokfelé ágazó fotográfia anyagot, amelynek minden darabján jelentőséget kap az Arc és a Kép.

G 12 Galéria 2021. november 8.

Feledy Balázs

Aknay Tibor – 1. A művészet oltalmában  2. Fekete – fehérben

Borza Teréz – 1. Készülőben Margitom fohásza  2. Háborús emlék

Árendás József – QR kódom

Hupján Attila – Hátra arc, Hommage a Leonardo da Vinci

Kádár Katalin – 1. Lépcsőházban  2. Önarckép fényekkel  3. Prizma

Kecskeméti Kálmán – 1. Bálint Endre festőművész 2. Kemény Henrik bábművész

Németh Andrea – Szkok Iván festőművész Bráda Tibor alkotását nézi

Maczkó Erzsébet – Önportré

Orient Enikő 1. Gondolkodó  2. Figyelem-fegyelem  3. Töprengő

Pató Károly – 1. Önarckép  2. A Nagy Testvér  3. A mi horizontunk

Rainer Péter – …saját képmására…(Krisztus fej)

Simon Csilla – 1. Gulyás Gyula szobrászművész (Márai Sándor, Fitz Péter, Vujicsics Sztoján büsztjeivel)  2. Lossonczy Tamás festőművész  3. Faludy György költő

Szamos Iván – 1. Homokóra, kettős portré  2. Tartós kapocs

Szél Ágnes – Önarckép

LÉTAJÁNDÉK
amikor ezer szándék, irány, érzés semmivé sűrűsödve szinte elvész és végtelen szerelmes örömmé oldódik nincs iránya, szándéka, árnya csak egyszerű csöndes BOLDOGSÁGA színe sincsen csak FÉNYE mozzanatlan tánca BÉKE

széljegyzet szelek havában
Szél Ágnes 2012

Tahin Gyula – Haraszty István 1992

Tóth József Füles – 1. Önarckép  2. Fejbenjárás, bal-jobb

Vida Zsuzsa – Szem

Újságcikk a 9. oldalon olvasható https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=80033

Riport a Hegyvidék újságban 12. oldal  https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=80110

Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!

Minden ember egy csodálatraméltó, összehasonlíthatatlan lélek, de most hangsúlyosan egy olyan em-
ber hamvait helyezzük örök nyugalomra, aki egész életében azért küzdött, hogy saját magára hasonlít-
son: végletesen és végzetesen azonos legyen önmagával. Szinte ezzel a tudattal lépett a Földre. Szüle-
tésétől a haláláig verekedett azzal a világgal, amely erőszakosan és fondorlatosan akarta formálni öna-
zonosságát. Hősiesen harcolt, viaskodott, hogy megvédje magát, az igazát, azzal együtt a mások igazát,
mi több: a tiszta igazságot. A becsület ideáját. Minden erejét és szellemi képességét erre összpontosítot-
ta. Nomen est omen, a neve is erre kötelezte. Hadban járta élete első évtizedeit.

Úgy húsz évvel ezelőtt kért meg e búcsúztatóra. Már túl volt az aktív közéleti csatározásain, akkor kezd-
te teknő-szobrait tervezni, lobogott benne az élet. Pontosan tudta, hogy rátalált arra a szimbolikus tárgy-
ra, mintegy hídra, amely viharos múltját, tusakodó életét összeköti az Örökkévalósággal. Egy végső nagy
lendületet vett. Minden teknője ablakként nyílt a világra, gyötrelmes precizitással rendezgette és
építette bölcsőnyi koporsóját. Mindegyikben szenvedély és felismerés feszül-mozgolódik-nyugszik. Mun-
káiban a gazdag Mindenség eszenciája tükröződik.
Gyűlölte a sunyi, meghunyászkodó, gonosz és hamis embereket. Persze, mi sem szeretjük ezeket, de ő
meg sem tűrte maga körül. A tisztesség és az igazság kérlelhetetlen mérlegével ítélt az emberekről. Sa-
ját apja sem volt kivétel. Engesztelhetetlen ketrecharcos volt. Rúgott, harapott, magát sem kímélve
szenvedélyesen vitatkozott, az igazságért szó szerint tűzbe ment volna. A nagy politikai átalakulások
egy reménytelenül hazug pillanatában megállt, és azt mondta: „Ha volna értelme, ha ezzel figyelmezte-
tésül helyre tudnám billenteni a dolgokat, én akár fel is gyújtanám magam. De hogy egy kupac korom
legyek a semmiért, na, azt azért nem!”
Megérett benne a finom kín, amikor felmérve erejét és adottságait, indulatait szellemivé kellett alakítania.
A sorsszerű alkalom spirituális volt: hívás a megmerítkezésre, a megtisztulásra és az elemelkedésre;
szembesülni a megharcolt, megvert múlttal, az eltakaríthatatlan csatatérrel, és nyakába venni a világ
bűneit-nemességeit, önmaga gyötrelmeit. Pont ez a művészet katartikus szépsége, néha öldöklő figyel-
meztetése, máskor izgató ölelése.
A teknőkbe helyezett emlékek, mitológiai jelek, a hétköznapok dolgai mintegy átmosva-átértelmezve-
kibontva, játékos mélységükkel és filozófiájukkal őrt állnak életünk és az öröklét határán. Amilyen fe-
gyelmezetlen és lázadó katona volt a ráerőltetett diktatúrában, olyan intenzitással igyekezett helyrebil-
lenteni jelenünk romló világát, a szép és igaz életet.
Műveinek minden szegletében parázslik az igazságérzet, a szeretetéhség és a tudásvágy magocskájá-
ból nyíló harmónia, vívódó életének bölcs párlata. Gondolataiért keményen és következetesen megdol-
gozott. Minden motívumért, a kifejezés tisztaságáért elment a falig, a végletekig.
Két lábbal állt a földön, a napi hírekkel pörölt, örökké háborgott, veszekedett, indulatosan érvelt, nyaka-
san védte igazát, elszántan kardozott. Nem szeretett egyedül lenni, vitatkozni szeretett, olvasmányait,
tapasztalatait ütköztetni, találkozni, ismerkedni. Fekete ruháiban, mint egy holló, a lelkünk vállára telepe-
dett, belénk karmolt, meglegyintett, szárnyalt körülöttünk, de mindig visszatért. Hűséges barát volt. Sze-
retettel szurkált és csiklandozott. Nemigen simult, inkább ölelt. Indulatai lassan megnemesedtek, elméje
csillogott, érzékenysége és lényeglátása elkápráztatott. Mélyről indult, magasba jutott. Amikor ültünk a
konyhában és beszélgettünk, a háttérben mindig klasszikus zene szólt. Amikor Liliről, vagy Gergőről
kérdeztem, mindig elérzékenyült. Amikor lázasan csapongó beszélgetéseink, vitáink közben megakasz-
tottam, és azt mondtam: „– Na, most már beszéljünk a lényegről!” – mosolyogva felfortyant: „– Nem arról
beszélünk?!” „– Hát nem, a lényegről beszéljünk, az Istenről!” – Erre halkan és szelíden azt mondta: „–
Nincs mit beszélni Róla, egyelőre megfoghatatlan, de úgyis mindig itt van!”
Mert mindig, és egyre inkább ott volt, velünk és közöttünk. Ahogy mindannyian örökre együtt vagyunk a
teknőiben is. Sürgölődő életünk kivételes pillanataiban, ajándékként egymásba akadtunk. Egy csoda volt
ez az ember! Kikerülhetetlen társ, felelős apa és építő barát. Kérlelhetetlen szembesítő. Inspiráló volt
vele lenni. – Egy elnémult kő maradt a szívünkben.
Sorsát a teknőkben önmaga fölé emelte. Teljesítette feladatát. – Ég veled, Miklós. Még találkoznunk kell!

Füle Péter

   Dr. Prof. Prokopp Mária művészettörténész

Résztvevő művészek: Borza Teréz, Angyal Júlia, Aknay Tibor, Holló Katalin, Maczkó Erzsébet, Vida Zsuzsa, Károlyi András, Rainer Péter, Vizy László, Széchy Bea, Pálos Anna, Orient Enikő,  Szél Ágnes, Vörös Valéria, Szamos Iván

Újságcikk a HEGYVIDÉK újságban, a 7. oldalon – https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=79349

„A REMÉNY az Ember éltetője, cselekedeteinek motorja!  A Reményt megelőzi a HIT, ami a remény alapja.

Az önzetlen,  a másik javát kereső szeretet  legyen minden tettünk és gondolatunk motorja! S ehhez az erőt csak Istentől kaphatjuk, aki szeretetből köztünk maradt a Kenyér és a bor színe alatt, az Eucharisztiában, hogy lelki táplálékunk legyen mindennap a Világ végéig. Az ember öröme akkor lesz teljes, ha Ővele és Őbenne élünk, ha Őáltala gondolkozunk és cselekszünk.!  Az idei 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondata: 

Minden forrásom Belőled fakad!  az ÉLET forrása, tehát, a Mindenható Isten!

Ezt az igazságot a MŰVÉSZET minden ága, a zene, az irodalom és a képzőművészet egyaránt, a teológia tudományánál közelebb tudja hozni az emberhez, mivel az érzelemre és az értelemre egyszerre hat. Mindezért nagy jelentőségű a képzőművészet szerepe a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus számára éppen úgy, mint az emberiség szellemi-vallási fejlődése számára általában. Valamennyi alkotásból Isten földöntúli Békéje, Fénye, Harmóniája, dinamikája és mély csendje árad.  Az Ember vágyait, álmait beteljesítő látomások, mint realitások jelennek meg a remekmívű esztétikai alkotásokon! „

Dr. Prof. Prokopp Mária művészettörténész

Résztvevő múvészek: Borza Teréz Angyal Júlia Holló Katalin Maczkó Erzsébet Donáth Lajos Kecskeméti Kálmán Németh Andrea Azbej Kristóf Vida Zsuzsa Károlyi András Rainer Péter Székács Zoltán Miroljuba Gendova Vizy László Széchy Bea Kádár Katalin Orient Enikő Kapolyi Márta Pató Károly Szabó Endre Ruttka Andrea Mihályfy Anna Tóth József Füles Szamos Iván

Több kiállított mű létrejöttét a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

https://www.hegyvidek.hu/aktualis/hirek/itthon-var-nyar?fbclid=IwAR198dJH_cB7fy098TjMIYM-Nbh8abi-qZdbic95SvcUHMoLtsUzfU6-lFo

https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=79111 – cikk a 9. oldalon látható, olvasható

Hegyvidék újságcikk a 9. oldalon https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=78613

Betű-kép

A betűnek több ezer éves fejlődése során a verbális információ rögzítése, a gondolat megőrzése volt a funkciója, de e mellett már korán felismerték a betű vizuális megjelenésének hangulati hatását is. A nyomdai sokszorosítási technika (Gutenberg 1455) elterjedésével sokféle betűtípus jött létre. Ez a folyamat a XIX. század végétől, de főként a XX. században erősödött föl olyan mértékben a reklámok megjelenésével, hogy a betűtípusok alkalmazásánál tudatosan építettek a betű képi megjelenésére. A XX. század második felétől és a digitális technika elterjedésével alakult ki egy új grafikai műfaj, ahol a tipográfia már nem csak a képet kiegészítő információs elem, hanem önálló vizualitás.

Képvariációk egy betűformára

Sok éven keresztül tanítottam dekoratőröknek tipográfiát. A különböző manuális technikák után a digitális technika olyan új és kimeríthetetlen lehetőséget adott a tervező kezébe, amit új kihívásnak éreztem.  Ez a sorozat oktatási anyagnak indult azzal a céllal, hogy bemutassam egy általam szerkesztett betűtípuson keresztül, a manualitás mellett a digitális technika milyen lehetőségeket nyújt a különböző szűrők és effektusok alkalmazásával, kombinálásával. A betűképek geometrikus elemekből épülnek fel, négyzet, kör, háromszög és ezek kombinációi. A grafikai hatásokkal sokféle variáció hozható létre, amit effektekkel kombinálva, szöveg és képelemek egészítenek ki. A fő cél a grafikai kísérletezés a digitális technika gyakorlása, olyan kombinációk harmonikus együttesének kialakítása, ami egy szókép vagy betűelem érdekes újszerű hatásokkal való kialakítására épül. A kísérletezés során sokszor olyan érdekes hatásokra lehet rátalálni, ami szinte egyedi, megismételhetetlen, vagy nehezen újrakeverhető lehetőség.

A lapokat később tovább fejlesztettem, így alakult ki ez a sorozat, aminek pár oldala már megjelent a XX. Országos Tervezőgrafikai Biennálén 2016-ban, de így együtt még nem volt alkalmam bemutatni.

Szamos Iván

Szeretettel búcsúzunk

Szomjas György filmrendezőtől, akinek 80. születésnapja alkalmából a Galéria 12 Egyesület A Nap utcai fiúk visszajönnek grafikák és plakátok Szomjas György filmjeihez című digitális kiállítása a Galéria 12 honlapján www.galéria12.hu és a Facebook G12 oldalon tekinthető meg.

Szepesi Dóra riportja Szomjas Györggyel:  

https://www.hegyvidekujsag.hu/archivum/archivum-2021-februar-16/kep-embere-vagyok

A Magyar Filmművészek Szövetsége gyászhíre:

„Megrendülten tudatjuk… Szomjas György Balázs Béla-díjas, Kiváló művész, Kossuth-díjas filmrendező 2021. április 7-én, 80 éves korában otthonában, szerettei körében elhunyt.

Nagy sikerű filmjeivel műfajt teremtett Magyarországon. (Talpuk alatt fütyül a szél, Falfúró, Roncsfilm)…

Megszállott híve volt a táncházmozgalom és az autentikus népi zene megörökítésének”

---

Hobo ezekkel a sorokkal búcsúzott Szomjas Györgytől

„Elhunyt Szomjas György barátom

Megrendülten értesültem, hogy elhunyt Szomjas György filmrendező, aki a hatvanas évek közepétől barátom volt. A „Kopaszkutya” mellett a „Tündérszép lány” filmjében is szerepeltem, és még a Hobo Blues Band előtti időkben is számtalan alkalommal adott könyveket, melyek a rockzenével és az akkori ellenkultúrával foglalkoztak, így segítve felkészülésemet a zenekar alapításra. Jelen voltam, amikor 1968-ban felvetette Baksa Soós Jánosnak, hogy A Kex együttessel zenésítsék meg a „Tiszta szívvel” és „A hetedik” című József Attila-verseket. A Hobo Blues Band pályafutását mindvégig követte, rengeteg koncerten és klubesten is megjelent. Az előadóestjeimre is eljárt, kritizált és tanácsokat adott. Rengeteg időt töltöttünk együtt a „Kopaszkutya” forgatókönyv írása és az előkészületek idején. Bár a filmet sikerült átvinnie a cenzúrán, a lemezt azonban nem, ettől függetlenül folyamatosan biztatást és megerősítéseket kaptam tőle a zenekar következő éveiben is. Még az utolsó időben is tervezett újabb filmet, melynek előkészítéséhez interjút készített velem, és kérdezte, hogy számíthat-e rám? Elkötelezett rajongója volt a népzenének, és mélyrehatóan ismerte a blues műfaját is. Végtelenül kedves személye örökké hiányozni fog nekem.

Piliscsaba, 2021. április 8.

Hobo

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma gyászhíre:

ELHUNYT A RONCSFILM ÉS MEGANNYI KULTIKUS FILM RENDEZŐJE, SZOMJAS GYÖRGY

 A Balázs Béla-díjas, kiváló művész, Kossuth-díjas filmrendező április 7-én, 80 éves korában halt meg.

Nevét számos olyan nagysikerű magyar alkotással írta be a filmtörténelembe, mint például az 1976-ban bemutatott színes, magyar westernfilm, az első magyar eastern, a Talpuk alatt fütyül a szél. 1979-ben mutatták be Rosszemberek című színes és fekete-fehér, magyar westernfilmjét, mely az 1848/49-es szabadságharc utáni években játszódik a Dunántúlon. 1981-ben zenés filmszatírával, a Kopaszkutyával nyűgözte le a közönséget, majd ’83-ban a Könnyű testi sértéssel vívott ki elismerést, 1992-ben pedig a Roncsfilmmel. Tizenkilenc nagyjátékfilmjével elérte a legnagyobb szakmai elismerések mellett a közönség nagyrabecsülését is. Az egész estés mozik mellett termékeny volt a rövidfilm és a dokumentumfilmek műfajában is.

Magas művészi színvonalon elkészített, közönségsikert arató játékfilmjeiért 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. A minisztérium tiszteletben tartja a család kérését, mely szerint szűk körben kívánják elbúcsúztatni az elhunytat, ezért a páratlanul gazdag életútjáról egy későbbi alkalom keretében emlékezik meg.

Szomjas Györgyöt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.

(EMMI)

Fotók: Maczkó Erzsébet