KECSKEMÉTI KÁLMÁN – Képek Útközben


http://www.artlimes.hu/cikk?id=1023


Festészetemről

Középosztálybeli polgári családban születtem. Annyi gátlást és előítéletet kaptam neveltetésem során, hogy jórészüknek még mindig befolyása alatt állok. Nagyrészt azonban sikerült megszabadulnom tőlük.

Amit megtartani fontosnak vallok: 1. a mások iránti tapintat 2. jólneveltség, mint a társadalmi együttélés alapfeltétele. 3. Az Istenhit és a természet, a teremtett világ szépsége iránti tisztelet. A sorrend persze fordított!

Látszólag ezeknek nincs köze festészetem kialakulásához, mégis talán ezzel indokolható, hogy soha nem voltam ún: avantgarde művész. Idegen volt tőlem a gátlástalan rombolás, a világban eddig létrehozott értékek megvetése, lebecsülése. Ellenkezően, mestereimtől azt tanultam: a kultúra szervesen következik az elődök munkálkodásából.

A mesterség elsajátítása a legfontosabb. Martyn Ferenc azt tanította: a képzőművészet 80%-a a mesterség, 10 % a tehetség és további 10 % a szerencse kérdése.

A szépségről

Tupoljev az orosz repülőgép tervező irodájában sok fiatal mérnök dolgozott. Egy alkalommal az egyikük egy új repülőgép tervével állt elő. Tupoljev nézte a tervet, csóválta a fejét és így szólt: – Az a baja ennek a tervezett gépnek, hogy nem fog repülni.

– Miért? – kérdezte a fiatal mérnök.
– Azért – felelte Tupoljev – mert nem szép.

Ezek szerint a szépség funkcionális feltétel is sokszor. Hogyne volna az a művészetben!

Nem hiszek a hatásvadász rondaságban. A néző sokkolásában sem.

Ezért igyekszem a képeimen egy átszellemített valóságot létrehozni, ami belül marad az esztétikai korlátokon.

Nem művészetértő, hanem civil gyűjtő fogalmazta meg, hogy képeim “delejesek”. Törekvésem szerint inkább “mágikusnak” nevezném a jobb munkáimat. Persze ez sokszor a látott valóság csöppnyi megemelése – alig észrevehető. Van amikor csak törekvés marad.


http://holdkatlan.hu/index.php/szerzok/666-Kecskem%C3%A9ti%20K%C3%A1lm%C3%A1n

http://holdkatlan.hu/index.php/publicisztika/egyeb/10484-kecskemeti-kalman-mesterem-martyn-ferenc

https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=78229

“Az embereknek vígasztalásra van szüksége” címmel riport olvasható a HEGYVIDÉK újság március 16-i. lapszám 9-ik oldalán.


           

  1. Az elrepült bokor 1967 / 2. Az alsóváros 50×70 cm, (papír, acryl)  /  3. Az én jó kis vaskályhám. 1960  /  4. Az utolsó ablak a faluban  /  5. Bábel torony (olaj, farost)  /  6. Bábszínház  2012_50x50 cm, (olaj vászon)

         

  1. Clown 1987 (olaj, vászon) / 2. Éjszakai város 1976 (olaj, vászon) / 3. Filodendronok / 4. Este 1986 (Olaj, vászon) / 5. Külváros 50×70 cm (papír, acryl) / 6. Lázár Ervin illusztráció (aquarell)

           

   

  1. Régi gyárépület 1957 (olaj, papír) / 2. Pesti Dunapart / 3. Szigligeti táj (Jön a vihar) Ism. magántulajdon / 4. Virágok – 2 1986 / 5. Téli fák 1967 (aquarell) / 6. Mágikus fények az udvaron 1971 / 7. Plomin (Istria) 2020

Szomjas György – A Nap utcai fiúk visszajönnek

„Betyárfilmek, Kopaszkutya, Roncsfilm, Gengszterfilm. A populáris kultúra embere vagyok, ezért különösen fontos számomra a frappáns, sűrített vizuális megfogalmazása egy-egy filmnek, amit a plakátok jelentenek, illetve itt azok a grafikák, amikkel művészbarátok reagáltak a filmjeimre.”

Szomjas György


“A kép embere vagyok” címmel újságcikk olvasható a 8. oldalon  https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=78075

Talpuk alatt fütyül a szél, 1976

        

        

1. grafika: Antal Pál  /  2. grafika: Bányai István  / 3. grafika: Antal Pál  / 4. grafika: Somogyi Győző  /  5. 6. 7. 8. grafika: Szomjas György


Rosszemberek, 1978

     

1. grafika: Bányai István  /  2. grafika: Antal Pál  /  3. 4. grafika: Fehér László


Könnyű testi sértés, 1983

     

1. grafika: Árendás József


Falfúró, 1986

  

1. grafika:                              /  2. grafika: Molnár Kálmán


Mr. Universe, 1988

     

1. 2. 3. grafika: Bányai István


Könnyű vér, 1989

grafika: Veszely Ferenc


Roncsfilm, 1992

       

1. grafika: Hauser Beáta  /  2. grafika: Stefanovits Péter  /  3. 4. grafika: Sulyok Gabriella 


Gengszterfilm, 1999

   

1. grafika:                          /  2. grafika: Szemadám György


A Nap utcai fiúk, 2007

           

1. grafika:                            /  2. grafika: Orosz István  /  3. grafika: Veszely Ferenc  /  4. grafika: Hauser Beáta  /   5. grafika: Kecskeméti Kálmán


Vagabond, 2003


A Gólya és a velnessz disznó (egy el nem készült film)

grafika: Sajó Réka


Betyárjáték (koncertfilm), 2019

grafika: Bányai István


Kopaszkutya és a többi, 2020

grafika: Tolvaly Ernő-Lengyel András



 

 

Pató Károly / Feketén-Fehéren

https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=77902


   Önarckép

1978-ban, egy szíriai utazás előtt vettem a bizományiban az első fényképezőgépemet, egy Werra 3 típusú kamerát Tessar lencsével. Addigi többnyire nomád, hálózsákos útjaimon inkább rajzoltam, de mivel a sivatagban az akvarellezéshez szükséges víz beszerzése nehézkesnek tűnt, így a fotózás mellett döntöttem.
Az első képeket az OFOTÉRT-nál hívattam elő, de nem voltam megelégedve az eredménnyel, ezért megpróbáltam magam nagyítani a fotókat. Attól kezdve fekete karton került a fürdőszoba ablakára és a mosógép tetejére egy nagyítógép költözött. Vegyszeres tálak között botladoztunk. Engem nem zavart különösebben, a család többi tagját már igen, de elviselték.
Azóta eltelt közel negyven év. Sokféle fényképezőgépem volt, időközben megtanultam a fotózáshoz szükséges technikai ismereteket is.
Több fotókiállításon és pályázaton vettem részt itthon és külföldön, néhányat meg is nyertem.
Erre a kiállításra fekete-fehér fotóimból válogattam.

A portrék az erdélyi Buza faluban készültek az ott élő idős magyar emberekről.
Köszönöm a lehetőséget és örülök, ha megnézik a képeimet.

Pató Károly grafikus

 

02, 03 Jégvilág  /  04 Hajnali köd


  05 – 09 Zabriskie Point (USA)

 


 

10 Norvégia Geiranger fjord reggel

 

11 Norvégia  

12, 13 Norvég fjord

 

14 Norvég fjord  /  15 Norvég táj

 

16 Norvégia – megáradt folyó 


  

17 – 18 Vízesés 1, 2

 

19 Ösz a Pilisben  /  20 Dera szurdok, Pilis

21 Kismaros holtág  /  22 Patakvölgy Pomáz mellett

 

  23 Ártér  /  24 Magasles

25 Ártéri fák  /  26 Ellenfény  Pomáz 2021 januar 1.  

27 Tánc  /  28 Ingovány

 

29 Tinnye

 

30, 31, 32 Balaton

33 Esti felhők

34 Gyökerek

35 Gyökerek Kismaroson

 

36 Egyetemi templom  /  37 Szentendre

 

38 Makkosmária  /  39 Ablak

 

40 Tükörképek  /  41 Az első lépések

 

42 Túristák  /  43 Köd                                                  


 

44 Anya gyermekével  / 45 Asszonportré /  46 Beteg öregasszony  / 47 Buza – Kettős prtré / 48 Fáradt arc-tiszta tekintet  / 49  Gondolkodó

50 Hazafelé  /  51 Keritésnél  /  52 Konyha  /  53  Niku a prímás  / 54 Niku

 

55 Öreg kántor /  56 Öreg piás  /  57 Özvegyasszony /  58 Tánc  / 59 Tejbemérés  /  60 Vak kántor – Buza

 





Vigyáznak ránk az angyalok – karácsonyi virtuális kiállítás

Orient Enikő textilművész Pro Cultura Christiana díjat kapott.

 

BORZA TERÉZ

AKNAY TIBOR

MAKKAI MÁRTA

 

KECSKEMÉTI KÁLMÁN

MIRULJOBA GENDOVA

 

BERZI KATALIN

PATÓ KÁROLY

 

TÓTH JÓZSEF FÜLES

SZABÓ ENDRE

HOLLÓ KATALIN

SZÉKÁCS ZOLTÁN

KÁDÁR KATALIN

ORIENT ENIKŐ

„ …A püspökök döntöttek továbbá arról, hogy Pro Cultura Christiana díjat adományoznak Orient Enikő textilművésznek a katolikus kultúra továbbadásában végzett kimagasló munkásságáért.
Orient Enikő alkotásain keresztül vezeti be a közönséget a szakrális szövegek világába. Művei több magyar és nemzetközi kiállításon is helyet kaptak. Munkásságát hazájában és külföldön is számos díjjal ismerték el.”

NÉMETH ANREA

ANGYAL JÚLIA

RAINER PÉTER

VÉGHSEŐ KLÁRA

SZÉCHY BEA

VIZY LÁSZLÓ

SZAMOS IVÁN

DONÁTH LAJOS

MAKKAI-KOVÁCS BEATRIX

MACZKÓ ERZSÉBET

Megváltozott világ – virtuális fotókiállítás

BORZA TERÉZ  –  

MŰVÉSZET HITTEL, ALÁZATTAL ÉS ÁLDOZATTAL cikk olvasható a Hegyvidék újság november 17-i. lapszámában (11.oldal) https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=77578

 

AKNAY TIBOR

   

KECSKEMÉTI KÁLMÁN

SZAMOS IVÁN

NÉMETH ANDREA

TÓTH JÓZSEF FÜLES  &  PÁLFFY GYÖRGY

 

KÁDÁR KATALIN

RAINER PÉTER

ÁRENDÁS JÓZSEF

PATÓ KÁROLY

SZÉL ÁGNES

NAGY ALBERT

MACZKÓ ERZSÉBET

A virtuális fotókiállítást összeállította: 
Szamos Iván grafikusművész
A kiállítás kurátora: 
Maczkó Erzsébet fotó- és képzőművész

 

Ars Sacra – Hazánkért szentelt áldozat

 

Magyar Kurir cikke Borza Teréz szoboravatójáról 

https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-margit-fohasza-uj-szoborkompozicio-kerult-gyori-puspokvar-udvaraba

Szakolczay Lajos cikke – Maczkó Erzsébet és Rainer Péter

https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=76718

Hegyvidék újság cikkek az Ars Sacra kiállításról

https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=77173

Székács Zoltán / Magyar Gábor / Vén Zoltán / Holló Katalin / Angyal Júlia
Dr Prokopp Mária megnyitója
Borza Teréz / Vizy László / Rainer Péter / Máger Ágnes / Pálos Anna Vida Zsuzsa
Szamos Iván / Véghseő Klára
Széchy Bea
Makkai Márta / Borza Teréz / Vizy László
Pálos Anna
Borza Teréz
Maczkó Erzsébet
Székács Zoltán
Magyar Gábor
Galéria Street megnyitó
Szikora testvérek zenélnek
Szamos Iván
Máger Ágnes
Borza Teréz szobrának avatási meghívója
Orient Enikő Ars Sacra kiállításainak meghívói

ttps://hu-hu.facebook.com/arssacrafeszt/posts/3560300347316357?__tn__=K-R