“Béke – Pax” – Ars Sacra közös kiállítás

Vén Zoltán – Jób lázadásaBorza Teréz – Békesség legyen veletek!
Széchy Beáta – Madaraim: (Békegalamb)
Bakos Tamás – Egy nyitott ajtó elég – A meghívó kép
Vizy László – ZELEMÉR középkori templom rom emléke –
Szamos Iván – Békevágy
Angyal Júlia – “Célunk a béke”
Véghseő Klára – Az én békém
Vida Zsuzsa – Béke I., Béke II.
Pázmány Ágnes – ” … bízzatok: én legyőztem a világot.”(János 16:33)
Orient Enikő – “PAX – feketedoboz”
Kádár Katalin – Béke 1. 2. 3.
Donáth Lajos – Madonna
Bakos Tamás – Fegyvert törj! 1., 2.
Holló Katalin – Csend
Makkai Márta – Házi áldás parafrázis
Láng Miticzky Katalin – …az én békességemet adom néktek…” János 14/27
Maczkó Erzsébet – Fehér galamb
Rainer Rainer – Szent József gyaluja
Pálos Anna – A béke angyala
Ruttka Andrea – NÉLKÜLÖZHETETLEN, 2022
Szél Ágnes – Angyal

HEGY-VIDÉK Fotóművészeti kiállítás

hegyvidek_2023_15_09_05_closed (1) Hegyvidék – újságcikk olvasható a 9. oldalon

Kiállító művészek:

**Aknay Tibor – Ősz a Svábhegyen,, Árendás József, – Nyár Normafa, – Tél Maros utca,** Eifert János – Tavaszi fények Gyimesben, – Ember és természet, Hupján Attila – Meddőhányó, – hamispanó, **Kádár Katalin – Köd a Normafánál 1,2,3,4,** Kecskeméti Kálmán – Ablak a Tarcsay utcában, – Tavasz a hegyvidéken, – Ünnep a Márvány utcában, **Maczkó Erzsébet – Zugliget 2023,** Németh Andrea – Margaréta tér, **Nagy Albert – Karvaly,** Pató Károly – Normafa, Rainer Péter – Déli pályaudvar, **Simon Csilla – Ég-tájkép, Szamos Iván – Városmajori templom, Szél Ágnes – Hegy-vidék, Tahin Gyula – Fa az Anna réten,** Tóth József Füles – Tersánszky Józsi Jenő szobra. Zsila Sándor – Nyertesek, – Vesztesek.

Hegy-vidék

Hegyvidékinek lenni, ott élni, odaszületni vagy szerencsésebb esetben odakeveredni sajátos kiváltság.A budai hegyvidék egy olyan sajátos topográﬁai szubkultúra, ami jelen esetben a fővároshoz kapcsolódik, amely alatt ott lüktet a “laposon” a város, ahová fertály óra alatt le lehet érni, de ahonnan feljutva az ember a természet közvetlen közelébe jut.
Ilyen formában a hegy kissé vidék, ritkábban lakott, nagyobb levegőhöz jut az ember a szó közvetett és közvetlen értelmében is. S bár Petőﬁ emlékév van, aki mint tudjuk a síkterületet többre tartotta a zordon Kárpátoknál is, nekünk ide kötődő alkotóknak mégis több inspirációt nyújthat a domborzatával, múltjával ez a terület, amely bent is vana városban, meg nincs is.
A város, mint valami burjánzó szövet, egyre többet és többet követel magának a természettől, így a hegyvidéktől is. Szűkülnek a parkok, szabad területek, a gyerekként titkos helyekként megélt üres telkek, barlangok, s elhagyott házak sincsenek nagyon, ahol megélhetnénk a Vakáció a halott utcában gyerekregény történeteit. Bár elég furán festenénk ősz hajjal bujkálva a házak között. Itt vannak a mi hegyeink, mondom a mi hegyeink, noha kényszerűségből már több évtizede a város lapos részén élek, de kikapcsolódni, még mindig idejárunk a családdal. Szóval itt vagyunk a hegyeink között, velük együtt fogyunk el kissé, de kitartunk, mert bízunk a természet visszahódító erejében. Mi azért járunk felfelé a hegyen, mert ott van, ha kell autóval, busszal, villamossal, fogaskerekűvel, gyermekvasúttal, libegővel, gyalog, sőt biciklivel is, bár a tavalyi feljutásomkor a Normafához igen csodálkoztam, hogy az amúgy szépségesen fejlesztett hegytetőn nincs oxigénsátor, szükségem lett volna rá. Csak visszautalva a síkvidékre, oda hogy mennénk el mondjuk libegővel.
Ilyenkor, amikor feljutunk mindig ad valamit a természet, pazar kilátást, és ijedt elcsodálkozást, amikor a város feletti szürke masszát látjuk, vagy épp ködöt, hideggel zúzmarával, és annyira szívesen leírnám, hogy fehér teleket, de arról sajnos tett az emberiség, hogy havat csak szökő évente találjunk.
Amikor anyukám gyerek volt a busz után kötötték a szánkót és úgy húzatták magukat, nekem még megadatott szánkóval lejutni az Orbán tértől az Apor Vilmos térig, mostanra a szabad helyek és Holle anyó hópihéi is elfogytak. Ami maradt a jó levegő, a vándorutak, a múlt századi villaépületek, még eredeti, beton és síküveg mentes állapotukban, egy-két kultikus hely, és az emlékeink. A fényképeinken tulajdonképpen emlékek jelennek meg, sajátos gondolataink, megérzéseink, innen, vagy innen ihletve. Mert a hegyekre valamiért fel akar jutni az ember. Lehet, hogy csak szétnézni, lehet, hogy megmászni, mint anno az Ördögormot, két fülesért cserébe. Most itt nem rád gondoltam Füles. Leülni egy padra a Normafánál és közben arra gondolni, itt futottam 40-50 éve tájékozódási futóversenyen, ami majdnem botrányba fulladt, mert elfordítottuk a táblákat, de ugyanitt szánkóztunk vagy itt volt az első randink is. Vagy itt voltunk majálisozni Csillebércen, ami akkor még gyerek bocsánat úttörőtábor volt. És a napi program kimerült a szöcskék, tücskök és egyéb rovarok begyűjtésében. Azért persze foci is volt, salakos pályákon, vagy réteken, teljesen mindegy volt, az eredmény az nem.
Itt küzdöttünk egymással a mackós iskolások (hivatalosan 887-es számú Sziklai Sándor úttörőcsapat), Dianások, Márton-hegyi-ek, Csaba utcások. Akkoriban az utcán töltöttük minden időnket. Gyakorlatilag gyerekként nem nagyon emlékszem a lakás minden részletére, de a kertre, az épp idén kivágott hatalmas bükkfánk minden ágára igen. Itt köttetek az esküvőink vagy innen indultunk vonattal a Déli pályaudvar valamely vágányáról.
Akkor még távlatokat szerettünk látni, nem egy kb. 7×17 cm-es készülék képernyőjét. Ha megnézik a képeket, megjegyzem itt is szerepel egy tizenhetes szám, pont ennyien állítanak ki, még fellelhetőek a hegy vagy annak részleteiben elmerülő gondolatok, olyan képi megfogalmazások, amit a hegyvidéki ember mindennap megél, de lehet, hogy még vagy már észre sem vesz. Ezek a fényképek nemcsak apró jelek, inkább ﬁgyelemfelkeltő információk, tessék felébredni, kimenni az utcára, felmenni a hegyre, felfedezni újra magunknak a hegyvidék még megmaradt vagy újjászületett szépségeit, saját emlékeinket újraélni, mert nincs annál jobb, mint azt érezni, jó korban vagyunk jó helyen vagy egy olcsó szóviccel élve legalább egy hegyen

Hupján Attila fotóművész – a MAOE fotóművészeti tagozat elnöke

TEREMTÉSVÉDELEM – Újrahasznosítással

Kiállító művészek és képcímek

Borza Teréz – “Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak,
Bakos Tamás – Ablak a kertre I.,II.
Holló Katalin – Földsebzett ég
Tóth József Füles – Metamorfózis
Németh Andrea – Mindennapi kenyerem
Szamos Iván – Múltidő, Szt. Iván éjjelén
Láng-Miticzky Katalin – Hajnal
Miroljuba Gendova – Újrahasznosítás
Vida Zsuzsa – Ma már csak emlék, Tiszta tekintet
Széchy Bea – Hippocastanum (Gesztenyés)
Hayde Tibor Ervin – Atilla királyunk egyik fapalotája lámpakeretben
Maczkó Erzsébet – Éltető
Rainer Péter – Szigonykereszt
Kádár Katalin – Tavaszi zápor – szerű könnyek
Makkai Márta – Jelek
Makkai Kovács Beatrix – Csak egy rövid időre
Orient Enikő – Víz-tükör – (metamorfózis)
Véghseő Klára – Hagyaték
Angyal Júlia – Védelem
Harsay Ilona – Könyv & könyv IV.

KÁROLYI ANDRÁS 1938 – 2023

Kecskeméti Kálmán kiállítása

MACZKÓ ERZSÉBET kiállítása a FUGA-ban

TRIA-NON-SZENSZ Trianon Missziós Vándorkiállítás 2020-2023 között

Trianon Virt.kiáll. összeáll. RP 23.06.04

PETŐFI 200 – VERSEKRE HANGOLVA

Petőfi Sándor – Dalaim – elmondta Lukács Sándor színművész

A Galéria 12 Egyesület minden nagyobb évfordulóra pl: Himnusz születése, Trianon, Petőfi 200, közös alkotóművészeti kiállítást szervez nagy sikerrel. 35-40 művész, köztük fotósok, grafikusok, festők, szobrászok, iparművészek alkotnak nagy örömmel, ezzel is kapcsolódva képileg is az eseményekhez. A Petőfi 200 bicentenáriumi évhez a “Versekre hangolva” címmel készültünk, elsőként e nagy emlékező-tisztelgő évben. Petőfi Sándor versei, soha nem évülnek el, ma is egyformán hatnak az idősebb és fiatalabb korosztályra, ezért egy-egy versidézetre hangolódva, még jobban felhívjuk a figyelmet nagy magyar költőnk sokrétű mondanivalójára. Az alkotások képileg is hozzájárulnak a talán még kevésbé ismert versek fellapozásához. A művészi alkotások általában vers címekre, idézetekre, – Petőfi életére, szabadság vágyára, a szerelemre, a könnyed vicces gondolataira, az elmúlásra, az ősök tiszteletére, a kor kemény bírálatára, a szülői szeretetre és megbecsülésre – utalnak. A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítottuk a kiállítás idejét, így 2023. április 29-ig látható a Galéria 12 Kávézó és Borbár falain.
Borza Teréz

Kiállító művészek és képcímek

Aknay Tibor – Szeptember végén
Borza Teréz – “Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett, mondják el szent neveinket.”
Donáth Lajos – Petőfi vén körtefája
Fábry Timea – Petőfi 200
Holló Katalin – “Mit csinálsz, mit varrogatsz ott.”
Tóth József Füles – Petőfi 200
Németh Andrea – Anyám tyúkja
Szamos Iván – “Szeretnek az istenek engem, Rémítő módra szeretnek…” – A helység kalapácsa
Láng-Miticzky Katalin – “Börtönéből szabadult sas lelkem”
Mira Gendova – “Honnan, atyafi, oly hevenyen, pusztáról csikóval jövök én”.
Szamos Iván – “Mai napig János vitéz őkegyelme Szép Tündérországnak boldog fejedelme.”
Pató Károly – Szeptember végén
Szamos Márton – Élő halott
Vida Zsuzsa – “Elesett és eltünt”
Vizy László – A felhők – “Ők lelkemnek rokoni”
Vörös Valéria – “Elhull a virág …”
Hayde Tibor – A Tisza
Maczkó Erzsébet – Petőfi összes
Rainer Péter – Elhagyott zászló
Kádár Katalin – A Dunán
Makkai Márta – Szabadság-szerelem
Kecskeméti Kálmán – “A csavargó”
Orient Enikő – “Reszket a …”
Bráda Tibor – Emlékmű avatás – 50×70 szénrajz.
Véghseő Klára – “Ott ahol a kis Túr siet beléje”
Kapolyi Márta – Puszta
Angyal Júlia – Szabadság, szerelem

Újságcikk a kiállításról és video a megnyitóról

PETŐFI FÉNYKÉPEZŐGÉPPEL – TÓTH JÓZSEF FÜLES vetített képes előadása és kiállítása, Közreműködik CSÁSZÁR ANGELA Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész

KÁROLYI ANDRÁS kiállítása

https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=86738

Portrék a megnyitóról. Aknay Tibor képei

Gadányi Jenő emlékkiállítás!

Artézi Galéria – Kádár Katalin, Orient Enikő

http://www.artezi.hu/

– képek láthatók a megnyitóról

Pálos Anna – Városi legendák

Városi legendák – G12
2023 01.10. Megnyitó

Elbizonytalanodva indultam el, kíváncsiság volt bennem, de észrevettem az előítélet bujkáló vibrálásait is, ha őszintén magamba néztem. Régen nem jártam már a városnak ezen a pontján. Anno minden szegletét ismertem, iskolából hazafelé, a kóborlások barátokkal, röptében megejtett beszélgetések és órákon át tartó bizalmas megosztások épületek, kapuk beugróiban, padokon a kis parkban. Sok szép és fájó emlék, ez nevelt , formált egésszé. Hallottam, hogy minden teljesen megváltozott, -ne is keresd, -nem érdemes bolygatni, -csak lépj tovább, -minek mész oda. Talán keresni a folytonosságot, mi az ami még megragadható a múltból, ami megalapozza a jelenem. A városok mindig az előzőek helyére, romjaira épültek, azok tégláinak, köveinek felhasználásával. Csak a modern kor pusztít direkt, hogy úgymond manipulált energiát adjon a fejlődésnek. A folyton új ámításából merít erőt, vagy csak hasznot.
Kavarogtak bennem az emlékek, várakozások, önkinzó és tisztázó gondolatok. Szükségem volt rá. Ahogy kiléptem a föld alól elöntöttek az érzések. Ez nem az a hely, vagy mégis? Mintha más irányba vezetnének az utcák is, pedig tudtam, hogy ez lehetetlen. Itt egy bérház volt, az biztos, ember alakú szobrokkal az ablakok szüneteiben, mindig úgy éreztem, hogy felülről figyelik az utcai forgatagot, kissé kívülállóan, de valami óvó, biztonságot adó stabilitással. Emlékeimben az egyik sarkon szép faragott kőkerítés volt, apró papír bolttal a kapuzat mellett. Sok különleges apróság volt kapható, színes japán tinták, tollak. Szerettem válogatni, senki nem szólt rám, hogy segíthet-e, békén hagytak, elbabráltam míg dönteni tudtam, mit szeretnék. Kicsit tanácstalanul elindultam találomra. Körülöttem minden csillogó üveg, fényes kő burkolat, szögletes új épület, keskeny járda. Alig van gyalogos, az ember lépten nyomon önmagával találkozik a tükröződő felületeken. Magaddal szembesülsz folyton folyvást. Egy két magányos figura, nem találom a trécselő néniket, siető kisiskolásokat. Mit keresek, miért jöttem ide? Hiszen tudtam, hogy tovább gördült a világ kereke, valahol így van ez rendjén. Mi az amit nehéz elfogadni mégis ebben, mi az ami indulatokat tud generálni? Keresem az átmentett, tovább adott értéket? Mi az ami megőrizhető úgy, hogy teret engedünk az újnak. Mi ez a rohanó építkezés? Ez a szó, építkezés, mit takar? Csak a betonba öntött magasságot, fényes burkolattal elfedett szürke szigetelést, négyzetméterek áradatát? Van ebben értékek mentén történő építkezés, valami maradandó? Mintha már előre kész lenne bennem a válasz és csak ennek az igazolását keresném itt. Ekkor eszembe jutott a város pusztulását váró Jónás, Babits szavaival:
„Melyben lakott sok százszor ezer ember
s rakta fészkét munkálva türelemmel:
ő sem tudta, és ki választja széllyel,
mit rakott jobb-, s mit rakott balkezével?
Bízd azt reám, majd szétválasztom én.
A szó tiéd, a fegyver az enyém.”
Ekkor épp egy sarkon befordulva, észrevettem a kis, sarki kápolnát. Mindjárt összeállt a kép, helyre kerültek az irányok, kirajzolódott melyik volt a mi házunk, hol volt a park a játszótérrel. Sokkal több megmaradt belőle, mint amit eddig észrevettem. Valami megnyugvás töltött el, ahogy rátettem a templom kapu kilincsére a kezem. Zárva. Kis cédula, hol található a kulcs.

Pálos Anna

újságcikk a 9. oldalon olvasható https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=86525

Angyalok üdvözlete- karácsonyi közös kiállítás

Kiállító művészek:

Miruljoba Gendova, Károlyi András,, Németh Andrea, Tóth József Füles, Rainer Péter, Vida Zsuzsa, Kádár Katalin, Orient Enikő, Máger Ágnes, Aknay Tibor, Borza Teréz, Makkai Márta, Szamos Iván, Maczkó Erzsébet, Láng-Miticzky Katakin, Angyal Júlia, Széchy Bea, Holló Katalin, Székács Zoltán, Vizy László, Vörös Valéria, Véghseő Klára, Donáth Lajos