Author Archives: Szamos Iván
Toldi Miklós emlék oldal
Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Minden ember egy csodálatraméltó, összehasonlíthatatlan lélek, de most hangsúlyosan egy olyan em-
ber hamvait helyezzük örök nyugalomra, aki egész életében azért küzdött, hogy saját magára hasonlít-
son: végletesen és végzetesen azonos legyen önmagával. Szinte ezzel a tudattal lépett a Földre. Szüle-
tésétől a haláláig verekedett azzal a világgal, amely erőszakosan és fondorlatosan akarta formálni öna-
zonosságát. Hősiesen harcolt, viaskodott, hogy megvédje magát, az igazát, azzal együtt a mások igazát,
mi több: a tiszta igazságot. A becsület ideáját. Minden erejét és szellemi képességét erre összpontosítot-
ta. Nomen est omen, a neve is erre kötelezte. Hadban járta élete első évtizedeit.
Úgy húsz évvel ezelőtt kért meg e búcsúztatóra. Már túl volt az aktív közéleti csatározásain, akkor kezd-
te teknő-szobrait tervezni, lobogott benne az élet. Pontosan tudta, hogy rátalált arra a szimbolikus tárgy-
ra, mintegy hídra, amely viharos múltját, tusakodó életét összeköti az Örökkévalósággal. Egy végső nagy
lendületet vett. Minden teknője ablakként nyílt a világra, gyötrelmes precizitással rendezgette és
építette bölcsőnyi koporsóját. Mindegyikben szenvedély és felismerés feszül-mozgolódik-nyugszik. Mun-
káiban a gazdag Mindenség eszenciája tükröződik.
Gyűlölte a sunyi, meghunyászkodó, gonosz és hamis embereket. Persze, mi sem szeretjük ezeket, de ő
meg sem tűrte maga körül. A tisztesség és az igazság kérlelhetetlen mérlegével ítélt az emberekről. Sa-
ját apja sem volt kivétel. Engesztelhetetlen ketrecharcos volt. Rúgott, harapott, magát sem kímélve
szenvedélyesen vitatkozott, az igazságért szó szerint tűzbe ment volna. A nagy politikai átalakulások
egy reménytelenül hazug pillanatában megállt, és azt mondta: „Ha volna értelme, ha ezzel figyelmezte-
tésül helyre tudnám billenteni a dolgokat, én akár fel is gyújtanám magam. De hogy egy kupac korom
legyek a semmiért, na, azt azért nem!”
Megérett benne a finom kín, amikor felmérve erejét és adottságait, indulatait szellemivé kellett alakítania.
A sorsszerű alkalom spirituális volt: hívás a megmerítkezésre, a megtisztulásra és az elemelkedésre;
szembesülni a megharcolt, megvert múlttal, az eltakaríthatatlan csatatérrel, és nyakába venni a világ
bűneit-nemességeit, önmaga gyötrelmeit. Pont ez a művészet katartikus szépsége, néha öldöklő figyel-
meztetése, máskor izgató ölelése.
A teknőkbe helyezett emlékek, mitológiai jelek, a hétköznapok dolgai mintegy átmosva-átértelmezve-
kibontva, játékos mélységükkel és filozófiájukkal őrt állnak életünk és az öröklét határán. Amilyen fe-
gyelmezetlen és lázadó katona volt a ráerőltetett diktatúrában, olyan intenzitással igyekezett helyrebil-
lenteni jelenünk romló világát, a szép és igaz életet.
Műveinek minden szegletében parázslik az igazságérzet, a szeretetéhség és a tudásvágy magocskájá-
ból nyíló harmónia, vívódó életének bölcs párlata. Gondolataiért keményen és következetesen megdol-
gozott. Minden motívumért, a kifejezés tisztaságáért elment a falig, a végletekig.
Két lábbal állt a földön, a napi hírekkel pörölt, örökké háborgott, veszekedett, indulatosan érvelt, nyaka-
san védte igazát, elszántan kardozott. Nem szeretett egyedül lenni, vitatkozni szeretett, olvasmányait,
tapasztalatait ütköztetni, találkozni, ismerkedni. Fekete ruháiban, mint egy holló, a lelkünk vállára telepe-
dett, belénk karmolt, meglegyintett, szárnyalt körülöttünk, de mindig visszatért. Hűséges barát volt. Sze-
retettel szurkált és csiklandozott. Nemigen simult, inkább ölelt. Indulatai lassan megnemesedtek, elméje
csillogott, érzékenysége és lényeglátása elkápráztatott. Mélyről indult, magasba jutott. Amikor ültünk a
konyhában és beszélgettünk, a háttérben mindig klasszikus zene szólt. Amikor Liliről, vagy Gergőről
kérdeztem, mindig elérzékenyült. Amikor lázasan csapongó beszélgetéseink, vitáink közben megakasz-
tottam, és azt mondtam: „– Na, most már beszéljünk a lényegről!” – mosolyogva felfortyant: „– Nem arról
beszélünk?!” „– Hát nem, a lényegről beszéljünk, az Istenről!” – Erre halkan és szelíden azt mondta: „–
Nincs mit beszélni Róla, egyelőre megfoghatatlan, de úgyis mindig itt van!”
Mert mindig, és egyre inkább ott volt, velünk és közöttünk. Ahogy mindannyian örökre együtt vagyunk a
teknőiben is. Sürgölődő életünk kivételes pillanataiban, ajándékként egymásba akadtunk. Egy csoda volt
ez az ember! Kikerülhetetlen társ, felelős apa és építő barát. Kérlelhetetlen szembesítő. Inspiráló volt
vele lenni. – Egy elnémult kő maradt a szívünkben.
Sorsát a teknőkben önmaga fölé emelte. Teljesítette feladatát. – Ég veled, Miklós. Még találkoznunk kell!
Füle Péter
ÉLETFORRÁS – Ars Sacra kiállítás
Dr. Prof. Prokopp Mária művészettörténész
Résztvevő művészek: Borza Teréz, Angyal Júlia, Aknay Tibor, Holló Katalin, Maczkó Erzsébet, Vida Zsuzsa, Károlyi András, Rainer Péter, Vizy László, Széchy Bea, Pálos Anna, Orient Enikő, Szél Ágnes, Vörös Valéria, Szamos Iván
Újságcikk a HEGYVIDÉK újságban, a 7. oldalon – https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=79349
„A REMÉNY az Ember éltetője, cselekedeteinek motorja! A Reményt megelőzi a HIT, ami a remény alapja.
Az önzetlen, a másik javát kereső szeretet legyen minden tettünk és gondolatunk motorja! S ehhez az erőt csak Istentől kaphatjuk, aki szeretetből köztünk maradt a Kenyér és a bor színe alatt, az Eucharisztiában, hogy lelki táplálékunk legyen mindennap a Világ végéig. Az ember öröme akkor lesz teljes, ha Ővele és Őbenne élünk, ha Őáltala gondolkozunk és cselekszünk.! Az idei 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondata:
Minden forrásom Belőled fakad! az ÉLET forrása, tehát, a Mindenható Isten!
Ezt az igazságot a MŰVÉSZET minden ága, a zene, az irodalom és a képzőművészet egyaránt, a teológia tudományánál közelebb tudja hozni az emberhez, mivel az érzelemre és az értelemre egyszerre hat. Mindezért nagy jelentőségű a képzőművészet szerepe a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus számára éppen úgy, mint az emberiség szellemi-vallási fejlődése számára általában. Valamennyi alkotásból Isten földöntúli Békéje, Fénye, Harmóniája, dinamikája és mély csendje árad. Az Ember vágyait, álmait beteljesítő látomások, mint realitások jelennek meg a remekmívű esztétikai alkotásokon! „
Dr. Prof. Prokopp Mária művészettörténész
ITTHON VÁR A NYÁR… közös kiállítás
Résztvevő múvészek: Borza Teréz Angyal Júlia Holló Katalin Maczkó Erzsébet Donáth Lajos Kecskeméti Kálmán Németh Andrea Azbej Kristóf Vida Zsuzsa Károlyi András Rainer Péter Székács Zoltán Miroljuba Gendova Vizy László Széchy Bea Kádár Katalin Orient Enikő Kapolyi Márta Pató Károly Szabó Endre Ruttka Andrea Mihályfy Anna Tóth József Füles Szamos Iván
Több kiállított mű létrejöttét a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.
https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=79111 – cikk a 9. oldalon látható, olvasható
Szamos Iván – Betű-kép
Hegyvidék újságcikk a 9. oldalon https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=78613
Betű-kép
A betűnek több ezer éves fejlődése során a verbális információ rögzítése, a gondolat megőrzése volt a funkciója, de e mellett már korán felismerték a betű vizuális megjelenésének hangulati hatását is. A nyomdai sokszorosítási technika (Gutenberg 1455) elterjedésével sokféle betűtípus jött létre. Ez a folyamat a XIX. század végétől, de főként a XX. században erősödött föl olyan mértékben a reklámok megjelenésével, hogy a betűtípusok alkalmazásánál tudatosan építettek a betű képi megjelenésére. A XX. század második felétől és a digitális technika elterjedésével alakult ki egy új grafikai műfaj, ahol a tipográfia már nem csak a képet kiegészítő információs elem, hanem önálló vizualitás.
Képvariációk egy betűformára
Sok éven keresztül tanítottam dekoratőröknek tipográfiát. A különböző manuális technikák után a digitális technika olyan új és kimeríthetetlen lehetőséget adott a tervező kezébe, amit új kihívásnak éreztem. Ez a sorozat oktatási anyagnak indult azzal a céllal, hogy bemutassam egy általam szerkesztett betűtípuson keresztül, a manualitás mellett a digitális technika milyen lehetőségeket nyújt a különböző szűrők és effektusok alkalmazásával, kombinálásával. A betűképek geometrikus elemekből épülnek fel, négyzet, kör, háromszög és ezek kombinációi. A grafikai hatásokkal sokféle variáció hozható létre, amit effektekkel kombinálva, szöveg és képelemek egészítenek ki. A fő cél a grafikai kísérletezés a digitális technika gyakorlása, olyan kombinációk harmonikus együttesének kialakítása, ami egy szókép vagy betűelem érdekes újszerű hatásokkal való kialakítására épül. A kísérletezés során sokszor olyan érdekes hatásokra lehet rátalálni, ami szinte egyedi, megismételhetetlen, vagy nehezen újrakeverhető lehetőség.
A lapokat később tovább fejlesztettem, így alakult ki ez a sorozat, aminek pár oldala már megjelent a XX. Országos Tervezőgrafikai Biennálén 2016-ban, de így együtt még nem volt alkalmam bemutatni.
Szamos Iván
Árendás&Bakos a Vigadó Galériában
ÁRENDÁS JÓZSEF
BAKOS ISTVÁN
Szomjas Györgyre emlékezünk
Szeretettel búcsúzunk
Szomjas György filmrendezőtől, akinek 80. születésnapja alkalmából a Galéria 12 Egyesület A Nap utcai fiúk visszajönnek grafikák és plakátok Szomjas György filmjeihez című digitális kiállítása a Galéria 12 honlapján www.galéria12.hu és a Facebook G12 oldalon tekinthető meg.
Szepesi Dóra riportja Szomjas Györggyel:
https://www.hegyvidekujsag.hu/archivum/archivum-2021-februar-16/kep-embere-vagyok
A Magyar Filmművészek Szövetsége gyászhíre:
„Megrendülten tudatjuk… Szomjas György Balázs Béla-díjas, Kiváló művész, Kossuth-díjas filmrendező 2021. április 7-én, 80 éves korában otthonában, szerettei körében elhunyt.
Nagy sikerű filmjeivel műfajt teremtett Magyarországon. (Talpuk alatt fütyül a szél, Falfúró, Roncsfilm)…
Megszállott híve volt a táncházmozgalom és az autentikus népi zene megörökítésének”
Hobo ezekkel a sorokkal búcsúzott Szomjas Györgytől
„Elhunyt Szomjas György barátom
Megrendülten értesültem, hogy elhunyt Szomjas György filmrendező, aki a hatvanas évek közepétől barátom volt. A „Kopaszkutya” mellett a „Tündérszép lány” filmjében is szerepeltem, és még a Hobo Blues Band előtti időkben is számtalan alkalommal adott könyveket, melyek a rockzenével és az akkori ellenkultúrával foglalkoztak, így segítve felkészülésemet a zenekar alapításra. Jelen voltam, amikor 1968-ban felvetette Baksa Soós Jánosnak, hogy A Kex együttessel zenésítsék meg a „Tiszta szívvel” és „A hetedik” című József Attila-verseket. A Hobo Blues Band pályafutását mindvégig követte, rengeteg koncerten és klubesten is megjelent. Az előadóestjeimre is eljárt, kritizált és tanácsokat adott. Rengeteg időt töltöttünk együtt a „Kopaszkutya” forgatókönyv írása és az előkészületek idején. Bár a filmet sikerült átvinnie a cenzúrán, a lemezt azonban nem, ettől függetlenül folyamatosan biztatást és megerősítéseket kaptam tőle a zenekar következő éveiben is. Még az utolsó időben is tervezett újabb filmet, melynek előkészítéséhez interjút készített velem, és kérdezte, hogy számíthat-e rám? Elkötelezett rajongója volt a népzenének, és mélyrehatóan ismerte a blues műfaját is. Végtelenül kedves személye örökké hiányozni fog nekem.
Piliscsaba, 2021. április 8.
Hobo
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma gyászhíre:
ELHUNYT A RONCSFILM ÉS MEGANNYI KULTIKUS FILM RENDEZŐJE, SZOMJAS GYÖRGY
A Balázs Béla-díjas, kiváló művész, Kossuth-díjas filmrendező április 7-én, 80 éves korában halt meg.
Nevét számos olyan nagysikerű magyar alkotással írta be a filmtörténelembe, mint például az 1976-ban bemutatott színes, magyar westernfilm, az első magyar eastern, a Talpuk alatt fütyül a szél. 1979-ben mutatták be Rosszemberek című színes és fekete-fehér, magyar westernfilmjét, mely az 1848/49-es szabadságharc utáni években játszódik a Dunántúlon. 1981-ben zenés filmszatírával, a Kopaszkutyával nyűgözte le a közönséget, majd ’83-ban a Könnyű testi sértéssel vívott ki elismerést, 1992-ben pedig a Roncsfilmmel. Tizenkilenc nagyjátékfilmjével elérte a legnagyobb szakmai elismerések mellett a közönség nagyrabecsülését is. Az egész estés mozik mellett termékeny volt a rövidfilm és a dokumentumfilmek műfajában is.
Magas művészi színvonalon elkészített, közönségsikert arató játékfilmjeiért 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. A minisztérium tiszteletben tartja a család kérését, mely szerint szűk körben kívánják elbúcsúztatni az elhunytat, ezért a páratlanul gazdag életútjáról egy későbbi alkalom keretében emlékezik meg.
Szomjas Györgyöt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.
(EMMI)
Fotók: Maczkó Erzsébet
Húsvét – Feltámadás – Újjászületés – Örömünnep
https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=78348
Újságcikk a HEGYVIDÉK újság 8.9.10. oldalán olvasható
Húsvét – Feltámadás – Újjászületés – Örömünnep
„A művészettől megfosztott ember süket Isten üzenetére”
(Jelenits István)
Kultúránk egyik összetartó ereje hitünk. Az összetartó erőre mindig nagy szüksége volt az emberiségnek, mert továbblépése, fejlődése egyik támpontja is mindig ebben rejlett. A hit az összetartó erő egyik döntő forrása. Most, az elmúlt év világfejleményeinek szomorú tükrében érezzük, hogy egymásra utaltságunk mindenek feletti, hogy csak és kizárólag az összetartozás gyakorlattá tételével oldhatók meg a létezés, a túlélés alapvető problémái. A közösségi létezésnek pedig sok feltétele van, melyből az egyik, hogy egyéniségünk megőrzése mellett higgyünk a mindenkinek egyaránt fontos eszmék erejében is, melyek rendkívül sokrétűek. A sokféle hit egyik sok ezer éves fundamentuma a kereszténység, mely nem kizárólagos, ám amely Európa emberi egzisztálásának, gondolkozásának egyik iránytűje és mozgatója, s ez így van a világ sok más területén is. A kereszténység ünnepei többek, mint egy-egy valláshoz köthető események, kötődnek az egész univerzumhoz, a föld egész léte törvényeihez, s valamiféle szabályozottságot adnak életünkhöz, támpontokat adnak gondolkozásukhoz, élethez való viszonyulásunkhoz, életvitelünkhöz. Ezek az ünnepek olyan értékek is, melyek messze ívelő pozitív kisugárzásukkal újra és újra lendületet adnak cselekvéseinkhez.
A Húsvét ilyen ünnep együttes, a maga tragikus és a maga felemelő voltával. Egy ember sorsa lett Isten általi meghatározottságával az egész emberiség számára példa és tanulság. Így húsvét ünnepe természetszerűen kapcsolódik össze a feltámadással, az újjászületéssel, az örömünneppel, amely a G12 Egyesület ez évi húsvéti pályázatának négy kulcsfogalma lett. A Húsvét melletti mind a három fogalom köthető a tételes vallásokhoz is, s mindhárom fogalom ki is emelhető azokból. Ám – visszatérve e gondolat sor indításához – mindhárom átélése, megélése csak közösségben lehetséges, s mindhárom a húsvéttal, mint egyfajta összefogó, teljességet kifejező kategóriával az emberi összetartozás, összetartó erő és egymásra utaltság mellett is hitet tevő ember, bizakodást is központba helyező magatartását fejezi ki.A vizuális eszköztár e nézetek megközelítésére sok szempontból tág és bő lehetőséget ad, melyekkel éltek is a Hegyvidéken élő művészek, bár tudnunk kell, hogy a képi megjelenítések, s annak jellemzően mai formái már nem leegyszerűsített, konvencionális megoldásokra törekszenek, hanem sajátos áttételezettségükkel, minden értelmű rétegezettségükkel többször is a művet szemlélőtől is élénk gondolati affinitást és viszonyulást kívánnak.
A munkáikat ez alkalomból bemutató több mint harminc művész természetesen sokféle módon reagált az emelkedett és számtalan módon értelmezhető kiírásra.
Volt, aki jelenlétét azzal tartja fontosnak, hogy műhelymunkája egy értékes művét mutatja be, amely ugyan nem kapcsolódik közvetlenül a tematikához, de művészete világot figyelő értékeit tárja elénk. Vizy László egy utazási élményét bemutató szép akvarelljével, Osgyáni Sára egy közvetlen környezetét figyelő kis művel, Donáth Lajos szintén akvarelljeivel így állít ki. A jelenlét szellemét tágan értelmezően mutatja be képét Székács Zoltán, aki varázslóként létrehozott műve esztétikumával jól illeszkedik az ünnepi alkalomhoz. Van aki ragaszkodik egy olyan szellemiség jelenlétéhez, amely gondolkozását, világhoz való viszonyát döntően befolyásolja, s így látható újra Rainer Péter Trianon munkája, mely ugyan képi karakterű mű, mégis építettségével utal alkotója hivatásbeli identitására.
Természetes, hogy az újjászületés és az örömünnep összefüggésbe hozható a tavasz közeledtével, s a maga nagyon személyes színépítkezésével, egyéni festő technikájával csatlakozik ehhez Angyal Júlia képi világa, Kapolyi Márta izgalmas és összetett vegyes technikával létrehozott két műve, Kecskeméti Kálmán oldott, fény-árnyék problémákat is érzékletesen felvető festőisége, s Miroljuba Gendova sorozattá erősödő három kompozíciója, mely az ébredésbe, a természeten túl bevonja az emberi és állati világot is. Itt jegyezzük meg, hogy a sokféle műfaj és technika mellett- melyek már önmagukban izgalmassá teszik a látványt és az összképet – egyre határozottabb a digitális képalkotás jelenléte, súlya. Erre kiváló példa Ázbej Kristóf printje, (a maga valóságában giclée nyomata), amely azt is bizonyítja, hogy a számítógép milyen emocionális, szenzibilis művek létrehozására is alkalmas. Vele – nem szemben – hanem mondjuk metodikáját tekintve másik póluson a kéz közvetlen hatalmát fejezi ki Holló Katalin aprólékos módszerrel megszületett festői értékű tollrajza. És ezt az örömünnepet fejezik ki Szabó Kinga Főnix táljai, aki ugyan sok évtizede a Hegyvidék lakója, mégis most köszöntjük őt, mint új tagot a G12-ben. Két főnixmadaras tálja jellemzően képviseli kerámiaművészetét, melyekben nem csak a formázás, mázazás, engóbozás szépségeire, de rajztudása elmélyültségére is felfigyelhetünk, míg harmadik lüszteres mázas tálja pedig plasztikai képességeiről is tanúbizonyságot ad.
A bemutatott művek egy karakteres csoportján sugárzik a szakralitás hol csak felsejlő, hol konkrétabb, kézzelfoghatóbb ereje. Pató Károly kivételesen míves ceruzarajz sorozata triptichonná áll össze, felsejlő keresztmotívumában sajátos rejtőzöttséget érzékelünk, s ugyanez a sejtetés kelti fel a szemlélő érdeklődését Makkai-Kovács Beatrix akril festményén, aki római tanulmányi útja kapcsán keletkezett igényes sorozatából emelt ki egy, amúgy nagyobb méretű bensőséges vászon kompozíciót. A magyar kortárs iparművészet két nagyasszonyától is igényes műveket látunk. Vida Zsuzsa homokolt hutaüvegeinek hármassága, a gömb formát fókuszba emelve fejez ki mély érzelmeket, s miközben valóságban kisebb méretű tárgyakról van szó, hatásuk összetett, felemelő. Harsay Ilona legfontosabb művészi alapanyaga természetesen a bőr, de mint mindig ezúttal is az anyaghasználat összetettségének bravúrjával készített szakrális, hadd nevezzem így: művészkönyvet, amely ugyan folyóirat lapfragmentumokból áll, mégis szinte valóságos imakönyvként fogható kézbe. Orient Enikő munkái több szempontból is meglepetések. Egyrészt azért, mert digitális művek, a rá jellemző komplex anyaghasználat tehát leegyszerűsödik, másrészt azért is, mert elmélyült jelkép alkalmazási alkotói módszerében ezúttal szinte belép a konceptuális művészet terébe. Természetesen nem új erőteljes hitbéli motivációja, gondolati összetettsége, erőteljes bibliai utalásaival.
Érzékelünk egy olyan műcsoportot (természetesen az előző művektől nincs egészen konkrét elválasztó vonal), ahol a kiírás fogalmaihoz, tartalmiságához legközvetlenebbül kapcsolódó munkák találhatók. Feltűnő a stílusbeli sokféleség, az anyaghasználatok és technikák sokasága, melyeket azonban a művek teleológiája egybeköt. A leghagyományosabb keresztút műegyüttest készítette Berzy Katalin, melyből három igényesen formált és megvalósított, rakuzott, mázas félporcelán domborművet mutat be, s melyek tán a közeljövőben egy templom falába építve (a többi tizenegy művel együtt) a kerámiaművészet funkcióinak lehetséges tágasságát is majd manifesztálják. Makkai Márta különleges ikatként készült munkája jelzi, hogy ez a technika milyen súlyos tartalmak kifejezésére is képes, kreatív kézben. Festőként emel ki bibliai tartalmat két alkotó. Véghseő Klára az emmauszi találkozás csodáját idézi meg színgazdag képében, Máger Ágnes (akit szintén örömmel üdvözlünk a kiállítók között) egy rendkívül forma gazdag, expresszív művével kapcsolódik az ünnepkör megörökítéséhez. Károlyi András festői, rajzolói minősége egyaránt meghatározó. Festett kereszt kompozíciója eredeti nézőpontot tár elénk. Egészen más szemlélet alapján festi meg viszonyulását a feltámadáshoz Magyar Gábor, aki saját ikonográfiai jeltárára építve közelít a csodához. Különleges Borza Teréz műegyüttese, melyekben porcelán tárgyai kézzelfogható légiességén túl kiemeltté válik a fotográfiák lényegivé emelkedése, melyek nem pusztán műtárgyfotók, hanem környezet és mű összeolvadásának eggyé válásának önálló művészi kompozíciói. Kádár Katalin bemutat egy atmoszferikus akvarellt, valamint két olyan printet, melyek fényeikkel, motívumaikkal illeszkednek a kiállítási kollekcióhoz. S ha már számítógép: Széchy Beáta két olyan számítógépes kompozíciót mutat be, melyek mintha a covid járvány életérzéséhez, drámáihoz is kapcsolódnának. A technikai összetettség egyik legjellemzőbb műegyüttesét Szamos Iván készítette, aki egy saját rajzot továbbfejlesztve bonyolult lépéseken át jutott el igen asszociatív, jelképekkel teli mű sorozatához. E sorok írója szerint az egyik legmegrázóbb alkotást Pálos Anna készítette, aki a legkézzelfoghatóbban mutatja be profán és szent – jó a szó – ölelkezését (nem találkozását!). A kenyérből, kenyérbélből, damaszt és csipke textilből, borból(!), hajból, hímzésből összeállított mű távol minden sznobizmustól, s közel minden puritanizmushoz teremt nagyon is mai kifejező erejű művet.
S legyenek a befejező gondolatok a fotográfusoké, akik szintén igen változatos kollekciókkal vannak jelen. Most is meggyőző Szél Ágnes élet- és fényöröme, ahogy az egyszerű témát képes felemelni a művészet szintjére. Különös, hogy a fekete-fehér-szürke válik fontossá Maczkó Erzsébet és Tóth József (Füles) egy-egy kompozícióján,akik egy révfülöpi és egy János kórház közeli Krisztus kőkompozícióban látták meg a kitűnő kapcsolódási lehetőséget. Ez utóbbi alkotó bemutat még egy igen eredeti beállított képet, melyen egy bőrkötéses Bibliára egy növényágakból összeállított kereszt kompozíciót helyezett, rendkívül gondolat gazdagon. A színek redukciója jellemzi Németh Andrea fotográfiáját is, aki egy itáliai míves Utolsó vacsora kő dombormű képi ismétlésével egyben aktualizálja is a drámát, a kék maszkok felhelyezésével. Végül: egy ellenfényes szép beállítást mutat be egy szobabelsőben Aknay Tibor. Itt sem harsognak a színek, a szemben beözönlő fény rásugárzódik egy öntött vas kis méretű Krisztus a keresztfán műre, melynek hosszú árnyéka felfokozza a feszültségeket. Ez a mű képezi a kiállítás plakát-meghívójának alapját is és az alkotó mellékelt még egy verset is.
A G12 művészei ismét kitettek magukért. A változatosság, a kreativitás, a sokfelé terjeszkedő művészi fantázia, s nem utolsó sorban a mély gondolatiság összességében figyelemre méltó műegyüttest teremtett. Köszönet érte.
Budapest, 2021. március 29.
Feledy Balázs
ANGYAL JÚLIA – A fény felé / Éberdés / Újjászületés
AKNAY TIBOR – Az örökség
ÁREDÁS JÓZSEF – Húsvét
AZBEJ KRISTÓF – Tavaszi zsongás I. (variációk Andy Warhol Flowers témájára),
BERZY KATALIN – Stációk 11., 12., 13.
BORZA TERÉZ – Utolsó vacsora terme / Feltámadás fénye (Hajnalfény) / Rügyfakadás
DONÁTH LAJOS – Áldozati kehely / Sziklafal / Tavasz / Vízpart
HARSAY ILONA – Mindazokért 1-6
HOLLÓ KATALIN – Örömünnep
KAPOLYI MÁRTA – A természet rajzai – Tavasz 1. / Tavasz 3.
KÁDÁR KATALIN – Húsvét 2021 / Húsvéti tájkép / Húsvét virágai
KÁROLYI ANDRÁS – Húsvét / Kereszt / Tavasz
KECSKEMÉTI KÁLMÁN – Tavaszi fények Szigligeten
MACZKÓ ERZSÉBET – Értünk emberekért…
MÁGER ÁGNES – Átjáró
MAGYAR GÁBOR – DCCLXIX 2002
MAKKAI MÁRTA – Kereszt – Forrás
MAKKAI-KOVÁCS BEATRIX – Róma III.
MIROLJUBA GENDOVA – Ébredés 1., / 2., / 3.
NÉMETH ANDREA – Újjászületés – örömünnep
ORIENT ENIKŐ – 1. telefon / Mk 1, 14-20
OSGYÁNI SÁRA – Ablakunkból 2020
PATÓ KÁROLY – Triptichon
PÁLOS ANNA – Minden-napi-kenyerünk
RAINER PÉTER – Feltámadunk!
SZABÓ KINGA – Főnixmadaras tál 1., / 2., / 3.
SZAMOS IVÁN – 24 tavaszi pillanat – 1. Húsvét / 2. Feltámadás / 3. Újjászületés / 4. Örömünnep
SZÉKÁCS ZOLTÁN – Ünnep
SZÉCHY BEA – Újjászületés 1., / 2.
SZÉL ÁGNES – Tojások / Tulipánok
TÓTH JÓZSEF FÜLES – Ecce Homo / Húsvét 2021
VÉGHSEŐ KLÁRA – Maradj velünk!
VIDA ZSUZSA – 1. Feltámadás, 2. Gyász és ragyogás, 3. Kikelet
VIZY LÁSZLÓ – 1. Anglia várak Windsor / 2. Anglia várak Windsor – Tavasz
KECSKEMÉTI KÁLMÁN – Képek Útközben
http://www.artlimes.hu/cikk?id=1023
Festészetemről
Középosztálybeli polgári családban születtem. Annyi gátlást és előítéletet kaptam neveltetésem során, hogy jórészüknek még mindig befolyása alatt állok. Nagyrészt azonban sikerült megszabadulnom tőlük.
Amit megtartani fontosnak vallok: 1. a mások iránti tapintat 2. jólneveltség, mint a társadalmi együttélés alapfeltétele. 3. Az Istenhit és a természet, a teremtett világ szépsége iránti tisztelet. A sorrend persze fordított!
Látszólag ezeknek nincs köze festészetem kialakulásához, mégis talán ezzel indokolható, hogy soha nem voltam ún: avantgarde művész. Idegen volt tőlem a gátlástalan rombolás, a világban eddig létrehozott értékek megvetése, lebecsülése. Ellenkezően, mestereimtől azt tanultam: a kultúra szervesen következik az elődök munkálkodásából.
A mesterség elsajátítása a legfontosabb. Martyn Ferenc azt tanította: a képzőművészet 80%-a a mesterség, 10 % a tehetség és további 10 % a szerencse kérdése.
A szépségről
Tupoljev az orosz repülőgép tervező irodájában sok fiatal mérnök dolgozott. Egy alkalommal az egyikük egy új repülőgép tervével állt elő. Tupoljev nézte a tervet, csóválta a fejét és így szólt: – Az a baja ennek a tervezett gépnek, hogy nem fog repülni.
– Miért? – kérdezte a fiatal mérnök.
– Azért – felelte Tupoljev – mert nem szép.
Ezek szerint a szépség funkcionális feltétel is sokszor. Hogyne volna az a művészetben!
Nem hiszek a hatásvadász rondaságban. A néző sokkolásában sem.
Ezért igyekszem a képeimen egy átszellemített valóságot létrehozni, ami belül marad az esztétikai korlátokon.
Nem művészetértő, hanem civil gyűjtő fogalmazta meg, hogy képeim “delejesek”. Törekvésem szerint inkább “mágikusnak” nevezném a jobb munkáimat. Persze ez sokszor a látott valóság csöppnyi megemelése – alig észrevehető. Van amikor csak törekvés marad.
http://holdkatlan.hu/index.php/szerzok/666-Kecskem%C3%A9ti%20K%C3%A1lm%C3%A1n
http://holdkatlan.hu/index.php/publicisztika/egyeb/10484-kecskemeti-kalman-mesterem-martyn-ferenc
https://www.hegyvidekujsag.hu/download.php?docID=78229
“Az embereknek vígasztalásra van szüksége” címmel riport olvasható a HEGYVIDÉK újság március 16-i. lapszám 9-ik oldalán.
- Az elrepült bokor 1967 / 2. Az alsóváros 50×70 cm, (papír, acryl) / 3. Az én jó kis vaskályhám. 1960 / 4. Az utolsó ablak a faluban / 5. Bábel torony (olaj, farost) / 6. Bábszínház 2012_50x50 cm, (olaj vászon)
- Clown 1987 (olaj, vászon) / 2. Éjszakai város 1976 (olaj, vászon) / 3. Filodendronok / 4. Este 1986 (Olaj, vászon) / 5. Külváros 50×70 cm (papír, acryl) / 6. Lázár Ervin illusztráció (aquarell)
- Régi gyárépület 1957 (olaj, papír) / 2. Pesti Dunapart / 3. Szigligeti táj (Jön a vihar) Ism. magántulajdon / 4. Virágok – 2 1986 / 5. Téli fák 1967 (aquarell) / 6. Mágikus fények az udvaron 1971 / 7. Plomin (Istria) 2020
